A hátultöltő rendszerek kialakításához olyan zárószerkezetek készítésére volt szükség, amelyek kinyílás nélkül biztonságosan kibírták a lövés közben keletkezett nagy nyomást. Ugyanakkor kinyitva a puskát, annyira hozzáférhetővé kellett tenniük a töltényűrt, hogy a puskát meg lehessen tölteni.

E cél érdekében számtalan megoldású záró készüléket szerkesztettek, míg elérkeztek a mai, célszerű zárolási módokhoz és szerkezetekhez a múlt század utolsó harmadában.

Az új töltési lehetőség maga után vonta a lövéshez szükséges anyagokat (lőpor, csappantyú, fojtás, lövedék) egységes tokban, hüvelyben tartalmazó tölténynek a kialakítását. A töltények létrejötte viszont szükségessé tette a kaliberek egységesítését, mai szóval szabványosítását. A fejlődésnek ebben a szakaszában a puska és a töltény kialakulása oly szoros kölcsönhatásba lép egymással, hogy célszerű azokat együttesen ismertetni a továbbiakban.

Az első hátultöltő puskák még csappantyús gyújtásúak voltak. Ezek közül a külön tölténykamrával bíró típusnál a kiemelt tölténykamrát kellett lőporral, fojtással, lövedékkel megtölteni. A gyorstöltőknél a vékony „csomagolt" lőport, fojtást, lövedéket a csőfarnál kiképzett töltényűrbe hátulról lehetett behelyezni. A csappantyú a vékony papíron keresztül gyújtotta meg a lőport.

A fejlődés egyik jelentős állomásának tekinthetjük az 1827-29 között szerkesztett Dreyse-féle gyútűs puskát, mely zárdugattyúval készült, és a töltényt a záró henger központi furatában elhelyezett gyútű gyújtotta be. A töltény hüvelye papírból készült, és a gyúelegy a tömítő fojtásnak a lőpor felé néző felületének közepén volt elhelyezve, egy kis mélyedésben.

Elsütéskor a gyútű átszúrta a hüvely fenekét és a lőporon áthatolva robbantotta a gyúelegyét. A puska szerkezete meglehetősen kényes volt, így néhány évtized alatt az újabb konstrukciók kiszorították a használatból.

Casimir Lefaucheux 1832-ben készítette el a róla elnevezett peremgyújtószeges puskát és töltényt. A töltény peremes hüvelye megfelelő szilárdságú papírból, illetve fémből készült. A csappantyút a hüvely fenekén, belül levő kis fészekbe helyezték be oly módon, hogy nyitott szája a töltény pereme felé nézett.

A gyújtószeget, hegyes végével előre, a perem mellett levő kis lyukon keresztül nyomták a csappantyúig, miközben tompa vége kellően kiállt a hüvelyből és a töltényűrből; tehát a gyújtószeg itt a tölténybe volt beépítve. A töltényből kiálló gyújtószeg hiba- és veszélyforrásokat rejtett magában. A puska elsütésekor a kakas a gyújtószegre ütve robbantotta a gyúelegyét.

Magának a puskának a felépítése már jelentősen megközelítette a mai sörétes puskákét. Lakatszerkezete kakasos volt, az ütőszeg azonban, mint láttuk, a tölténybe volt beépítve. A csövek hátulsó végét a csőre keresztben álló sima vaslappal zárták. A csöveket zárt helyzetükben az előagy (csolnak) alá fordított hosszú kulcs által mozgatott reteszek biztosították. Ez a konstrukció, hibái ellenére is, századunk elejéig használatban volt.

Az 1800-as évek közepén - a fémhüvelyek elterjedése folytán divatba jöttek a peremgyújtásos puskák és töltények. Ezeknek működési elvét Flóbert párizsi puskaműves fejlesztette ki. Ezeknél a töltényeknél a gyúelegyét a hüvely alján, a perem két lemeze közé helyezik. Az ütőszeg a töltény peremére üt, és a perem két lemeze közé szorítva gyújtja be a gyúelegyét.

Ezzel a gyújtási móddal nálunk jószerivel már csak 22-es kaliberű kispuskánál találkozunk.Az első központos gyújtású puskát Bernimolin, liége-i puskaműves készítette 1850-ben. Tökéletesítése azonban Lancaster, londoni puskaműves nevéhez kapcsolódott, ezért róla nevezték el.

A Lancaster-puska töltényének csappantyúját a hüvely fémkupakos fenekének közepére helyezték kívülről. A puska szerkezete lényegében megegyezett a Lefaucheux-ével, azzal az eltéréssel, hogy az ütőszeg a puska záró falába volt beépítve, a töltények eltávolítására pedig hüvelykitolóval látták el. Ezeknek a töltényeknek ugyanis már nem volt a töltény űrből kiálló olyan része, amit meg lehetett volna fogni.

A Lancaster-puska két típusban készült. Az egyiken a kakasokat kívülről nem láthatóan, a lakatszerkezetben helyezték el. Ezt a típust kakasnélkülinek (Hammer-less) nevezték, szemben a másikkal, a kakasossal, amelyen a kakasok jól láthatóak voltak. A kakas-nélküli típus felhúzása a puska nyitásakor automatikusan ment végbe; a kakasos puskát kézzel kellett felhúzni. A két típus közül eleinte a kakasos változat terjedt el jobban, a kakasnélküliek csak később vették át a vezető szerepet.

A különböző típusú puskák versenyéből a központos gyújtású került ki abszolút győztesként. Eleinte mégis inkább a Lefaucheux terjedt el, mert töltényei kezdetben jobb minőségben készültek, mint a Lancasteréi. A központos gyújtású töltényeket csak kb. 1870-ben sikerült megbízhatóvá tenni. Az első, kifogástalannak elismert, kakas nélküli puskát Greener, angol puskaműves készítette 1873-ban.

Még két fejlődéstörténeti tényezőről is említést kell tenni: a füst nélküli vagy gyér füstű lőpornak, és a „rozsdamentes" gyúelegy-nek a használatba vételéről. Az előbbi lényegesen fokozta a puska teljesítményét, az utóbbi a puska élettartamát növelte, kímélve a cső anyagát.

Régi törekvés volt, hogy a puskából minél gyorsabban, minél több lövést tudjanak leadni. Ezt eleinte a csövek számának növelésével kívánták megoldani. A csövek „szaporodása" a sörétes vadászpuskák körében általában megállapodott a kettőnél. A másik lehetőség az újratöltés meggyorsítása volt.

Ez a szilárd papír vagy fémhüvelyes, perem- vagy központos gyújtású töltények kifejlődése után vált lehetségessé. A sörétes puskák között ezt elsőként a Winchester ismétlőpuskán oldották meg megfelelően. A másik, az öntöltő vagy automata megoldásnál a töltés-ürítés munkáját a lövés visszarúgó energiájával, illetve a gáznyomás energiájával végeztetik el. Az első ilyen rendszerű puskát Browning tervezte 1900-ban, amit még ma is változtatás nélkül gyártanak.

Befejezésül megismételjük, hogy a fejlődésnek csupán az általános irányvonalát kívántuk bemutatni. Rá kell mutatnunk továbbá arra is, hogy a forrásmunkák sok kérdésben egymástól eltérő adatokat (nevek, dátumok stb.) tartalmaznak. Ezért lehetőleg tartózkodtunk adatok közlésétől, ahol ez elkerülhetetlen volt, ott a legtöbbször előforduló, legismertebb tényezőket közöltük.