2010. augusztus 1. vasárnap, Boglárka napja van.
k a t e g o r i a   p a n e l

h i r d e t é s


÷




Ügyvédi segítség, vadászati ügyekben szakembertől!

Ár -
[ Hirek-Érdekességek ]

Elöltöltő puskák
Az első tűzfegyverek lényegében hátul zárt, rövid csőből álltak, a lőport pedig a lőporkamrán levő lyukon át gyújtották meg égő fáklya vagy izzó drót segítségével. Az első kézi tűzfegyverek csövét rúdra erősítették, amit elsütéskor a lövő a hóna alá szorított.
Az első tűzfegyverek lényegében hátul zárt, rövid csőből álltak, a lőport pedig a lőporkamrán levő lyukon át gyújtották meg égő fáklya vagy izzó drót segítségével. Az első kézi tűzfegyverek csövét rúdra erősítették, amit elsütéskor a lövő a hóna alá szorított. A puskák csövét kezdetben vaslemezből vagy e célból speciálisan előkészített, és melegen a cső űrméreténél valamivel kisebb tüskére csavart fémszalagból készítették kovácshegesztéssel, majd kéziszerszámokkal dolgozták ki.
A vaslapból készült csövek voltak a vascsövek, a szalagból készültek a damasztcsövek. A csövek furata vagy hengeres, vagy kúpos, azaz a csőtorkolat felé egyenletesen, enyhén szűkülő volt, hogy a fojtás kellően megszorulva biztosítsa a lövés hatékonyságát. A csőnek a csőfar felőli végén alakították ki a töltőűrt.
Kezdetben a csőfart beforrasztott vashengerrel szilárdan elzárták, később még az ún. farcsavarral is megerősítették. így a puskát csak a cső torkolati vége. felől lehetett megtölteni, ezért nevezték ezeket a puskákat elöltöltőknek. E puskák csövének zárása tehát igen egyszerű volt.
Az elöltöltő puskáknál úgy biztosították a lőpor meggyújtását, hogy a cső hátulsó végén fúrtak egy lyukacskát, amely a töltőűrbe vezetett, külső vége pedig egy kis serpenyőre nézett. A serpenyőbe tett lőport gyújtották meg, és a tűz a gyújtócsatornán keresztül terjedt át a csőben levő lőporra. Ezeknél a puskáknál egészen a 19. század elejéig alkalmazták ezt a gyújtási lehetőséget.
A serpenyős puskáknál a lőport kezdetben izzó dróttal vagy égő fadarabbal gyújtották meg, majd kb. 1440-től - a fegyver agyán elhelyezett kakas segítségével - a serpenyőbe tolható égő kanóccal. Ezek voltak a kanócos puskák.
A 16. század elejétől alkalmazott ún. kerekes puskáknál kerékszerszámmal, rugó által forgatott acélkorong és lecsapódó pirit segítségével - az öngyújtóhoz hasonlóan csiholt szikrával gyújtották be a lőport. Ezek a puskák mozgó célra való lövésre még kevésbé voltak alkalmasak, mivel a lövés időpontja bizonytalan volt.
A 17. század elején feltalált kovácspuska különböző változatainál az acélra lecsapó kovakő segítségével kipattantott szikrával indították be a lőpor égését. Ezek ál lakatszerkezetek már a- mai lakatszerkezetekhez hasonlóan működtek, és a 19. századig voltak használatban. A kovakőszerszám a puskát mozgó célra való lövésre is alkalmassá tette, mivel ezt már a kívánt pillanatban lehetett elsütni.
A szikrával való gyújtási mód még mindig meglehetősen nehézkes volt. Ez vezetett „kémiai" gyújtású lőfegyverek kialakulásához. A gyúelegyes gyújtású puskát 1807-ben, a fémgyutacsot 1818-ban találták fel Angliában. A perkussziós, (csappantyús) puskán a gyújtócsatorna külső végébe hosszában átfúrt gyújtó-, hengert csavartak.
Ennek külső végére tették a csappantyút, ami rendszerint durranóhigannyal töltött henger alakú rézkupak volt. A kakas kívülről ütött a csappantyúra, és az ütés hatására felrobbanó durranóhigany gyújtotta meg a lőport. A csappantyús puska lakatjának mechanizmusa lényegében ugyancsak a mai lakatokhoz hasonlóan működött.
A puskák ágyazása kezdetben főleg a fémrészek befogadását szolgálta, és a meglehetősen nehéz szerkezet vállhoz való támasztását tette lehetővé. Csak később, a gyorsabb tüzelésre is alkalmas* puskák kialakulása után alkalmazkodott a tusa alakja és mérete fokozatosan az ember anatómiai adottságaihoz is. Az ágyazáshoz a keményebb fafajtákat, elsősorban a diófát használták.
Az elöltöltő puskánál a lövéshez szükséges anyagokat egymás után kellett a csőtorkolat felől a csőbe tölteni, és a töltővessző segítségével a töltőűrbe csömöszölni. A vadásznak külön lőportartót, golyó vagy sörétzacskót, fojtásnak valót, később gyutacstartót is kellett magával vinnie.
A töltővessző a puska tartozéka volt. Később divatba jöttek a bádogból készült tokok, amelyek egy lövésre való lőport, sörétet és fojtást tartalmaztak. Később a bádogot papírtok helyettesítette, amelyet úgy használtak, hogy felszakították a lőport tartalmazó részt és a port a csőbe öntötték, a többit pedig egészben a puskába tolták a töltővessző segítségével. A puska megtöltése még így is meglehetősen nehézkes és hosszadalmas volt.
Az elöltöltőkhöz lövedéknek kezdetben csak gömb alakú, ólomból öntött golyót alkalmaztak. A puska kaliberének a meghatározása is ezen alapult. Aszerint jelölték meg, hogy egy font ólomból hány darab, a cső űrméretének megfelelő nagyságú, gömb alakú golyót lehetett önteni. Ezeket a számozásokat használják még ma is a sörétes puskák kaliberének megjelölésére, bár később milliméterben is pontosan meghatározták azok méretét.
Eleinte csak egy golyót töltöttek a puskába, de később, hogy növeljék a találati biztonságot, többet is. Amikor már egyre több golyóhoz folyamodtak, arányosan csökkenteni kellett azok nagyságát, így keletkezett a sörét vagy göbecs, amelyet kb. a 16. század második felében kezdtek használni.
A golyólövés pontosságának növelése végett a 15. század végén látták el először a puskacsövet a csővel párhuzamosan haladó rovátkákkal, vagyis huzagokkal. Ezt a huzagolást csillaghuzagolásnak nevezték, kezdetben a golyólövéshez és a sörétlövéshez is alkalmazták.
A csillaghuzagolás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így további, hosszas próbálkozások és kísérletezések eredményeként alakult ki a golyós puskákban ma is használatos spirális huzagolás. Ugyanakkor megállapították azt is, hogy a sörétes puskának legcélszerűbb a sima furat. így vált ketté a múlt század elején a sörétes és a golyós puskák fejlődése.
Kapcsolodó cikkek:

  A sörétes puska fejlődéstörténete
  Elöltöltő puskák
  Hátultöltő puskák
  A mai sörétes puskák
  A sörétes puska részei
  A sörétes töltény leírása
  A vadász öltözködése
  A sörétlövés hatása a vadra
  A sörétlövés oktatása és tanulása

  Összes cikk megjelenítése
Forrás
2009.08.26, 12:46

 vissza
é r d e k e s s é g e k
A sörétes puska részei rendeltetésük szerint - egyes műszaki leírásoktól némileg eltérően - négy nagy csoportra oszthatók, melyek a következők. A cső feladata a robbanás erejének hasznosítása és a lövedék repülési irányának meghatározása. A csövön ezért célzó berendezés is található.
f ó r u m
Kedves Dr. Obny (és nem Dr. Obnyi)!
Nem, nem! Tévedés! Nem saját magamnak írok levelet. Már sokadszorra kérlek - még ha sokmindenben egyet is tudok érteni Veled - , hogy légyszi a saját neveden írj ide a fórumra. Akik ismernek engem - mint ahogy Te is - gyakran poénból így szólítanak engem, s ezt Te is tudod. Én megtisztelek mindenkit azzal, hogy vállalom a véleményemhez a nevem mások előtt. Te sem másokat, sem engem sem tisztelsz meg azzal, hogy bő egy esztendeje az én nevemen lovagolva írogatsz, bár nagyon jól tudod, hogy ez így ugyan vicces, de nem korrekt. (Arról nem is beszélve, hogy engem hívogatnak, hogy olvasták az "írásom"...) Úgy hiszem, eddig igyekeztem mindig baráti, vadásztársi módon kérni Tőled, hogy vállald Te is a neved, sőt abból sem volt harag, hogy máskor az én publikációmból idéztél - még ha nem is teljesen pontosan - , csak az írásodból sajna az nem derült ki, hogy nem a saját gondolataidról írtál, hanem más szellemi termékét "lopod"... Úgy látom, Feléd irányuló kérésem falra hányt borsó, ezért ezennel kijelentem, hogy a "Dr. Obny" pláne "Dr. Obnyi" néven megjelenő írásokat nem én jegyzem. Úgy gondolom, ha korrekt vadászembernek vallod magad Kedves "Dr. Akárki", minimum egy bocsánatkéréssel már kössz nekem!!!  
Más; azt sem tudom, hogy erre az oldalra momentán ki mit írt, csak látom, szó volt a Mauserekről, sőt a Mauser 225 Titanról. Véleményem szerint a "régi" Mauserek egyik legsikeresebb - ha nem a legsikeresebb - modellje lehetett volna, ha nem lett volna kissé költséges az előállítása.
Üdv a Vadászoknak!                               Drobny László
Tisztelt Dr. Obnyi!
Nem vagyok benne biztos hogy rám gondoltál a gagyi Mauserrel kapcsolatban. Ugyan én is írtam hogy a Mauser fegyverem Titán tipusnevű, de ez valóságos, ugyanis  Mauser 225 Titán a rendes neve. Nem tudom hogy ismered-e, ez eredeti Mauser Oberndorfi fegyver, és W-germany.
Egyébként engem is irritál ha valaki ilyeneket ír, hogy cseh, meg zastava, meg a fene tudja hogy milyen nem Mauser fegyverere van.
A Mauser az Mauser! A Trabant sem Mercedes csak azért mert autónak hívják!
Ebben egyetértek veled!
 
Üdv.
KZ.
Kedves Dávid!
2009. augusztusában vásároltam kiskutyát, tehát kezdő vagyok.
Véleményem szerint a legfontosabb, hogy SZAKEMBERREL konzultálj, és az ő segítségével válassz neked megfelelő fajtát, leinformálható, biztos helyről. A kiválasztásnál is kérj segítséget.
A kiképzést szintén SZAKEMBER irányítása mellett végezd, mindig következetesen, ellenkező esetben nagy valószínűséggel gondod lesz a vizslával, legyen az német vagy magyar.
Nekem rövidszőrű németvizslám van, szuper képességű, akaratos önfejű. 14 hónapos és mostanra kezdünk összecsiszolódni. A kutya tanítása sok kudarcal jár, de a sikerek mindenért kárpótolnak.
És a legfontosabb, szakember nem az aki magát annak vallja, hanem az akiről mások mondják és az eredményei igazolják.
 
Sok sikert!
Gábor
Szerintem mert egyszerűbben jobban hangzik:) Dizájnosabb XD másrészt ez a fajta szerekezet eggyé vált a márkával Pl.: Sthil fűrész.
Mindenestre számomra megnyugtató, hogy az enyémen ott a felirat :Made in Germany Oberndorf. Másrészt ez M96-os, amiből alapból nem sok van.:)Egyébként meg most kedden lőttem meg vele az első őzbakomat...hibátlan a vas:)
Megkérdezném, hogy miért kell a sok olcsó, nem egy esetben gagyi fegyvert Mausernek nevezni, ezzel ilyen gyártmányúnak feltüntetni? Pl. a csupa könnyűfém Rössler Titánt? Mauser amit a Mauser gyárt, azért mert egyes fegyvereknek hasonló a zárolása még messze elmaradnak az eredetitől...
köszönöm szépen a jótanácsokat:)
A mausert tényleg nem illik lerontani bár én kb olyan árban vettem mint egy használt CZ lenne, mivel az eladónak fogalma sem volt hogy milyen kincset ad el:) Viszont én sem vagyok az akifejezetten vastag pénztárcával rendelkező ember.
Így marad tovább a keresgélés hátha szerencsém lessz a távcsővel is.
Mindenesetre a ez Delta jól hangzik utánna fogok járni,hátha találok valakit aki beszámít egy használt 6x42-es meoptát:)
Vadászüdvözlettel
Krisztián

k é r d é s e k
Vadliba vadászati lehetőség érdekelne,  cserébe vaddisznó,  gim és dám tarvad vadászati lehetőséget tudok biztositani.
 
 Oszkó József 0630 7385961
 7084 Pincehely
Üdvözlöm Ottó!
 Köszönöm de nem szeretnék cserélni hanem eladni!
 Üdv.
Budapesten az S.P. Jagd Vadászbolt ban is szokott leni.
 1238 Budapest,  Lóállás u. 12.
 telefon: 285 6162
Üdv, egy előtted érdeklődővel már megbeszéltem egy találkozót péntekre.
 Köszönöm az érdeklődést, 
 hello
 Hajnal
Tiszteletem!
 
 Éjellátó kereső csere érdekelné esetleg értékegyeztetéssel?
Érdekekne a távcső!Fizetem a kiírt vételárat,  ha eljuttatja hozzám,  illetve állja a postaköltséget. Ez így megfelelő lenne önnek? ? ?
Üdv Gyula! Érdekelne a távcső.Kérnék fotót a     gabor2424@citromail.hu    e-mail címre ha lehet.Köszönettel és vadásztársi Üdvözlettel! Hunter
30/ 30 winchester csere érdekli?
viva_la_musica86@hotmail. com
Köszönöm szépen Dr. Úr várom a levelet:)
÷
Weboldal, programozás, bannerek, logók készítése
÷






Kapcsolat | Partner | Keresőtartalom
Copyright © 2005 - 2010