2010. szeptember 10. péntek, Nikolett, Hunor napja van.
k a t e g o r i a   p a n e l

h i r d e t é s


÷




Ár -
[ Hirek-Érdekességek ]

A sörétes puska fejlődéstörténete
A mozgó vadra való lövéshez alapvetően négy tényezőre van szükség: sörétes puskára, sörétes töltényre, lövőre vagyis vadászra és mozgó célra, azaz mozgó vadra. Ebben a részben ismerkedjünk meg tehát ezeknek a sörétlövés szempontjából fontos elemeivel és tulajdonságaival.

Az apróvad vadászatának alapvető eszköze a sörétes puska, amely több évszázados fejlődés folyamán nyerte el mai formáját és szerkezeti felépítését. Röviden tekintsük át ezt a fejlődési folyamatot.

A puska olyan lőfegyver, amelyben a lövedék röpítéséhez szükséges hajtóerőt a meggyújtott lőporból keletkező gázok szolgáltatják. Az ilyen fegyvereket a többi lőfegyvertől való megkülönböztetés végett tűzfegyvernek is nevezik. Az elmondottakból következik, hogy a tűzfegyverek kialakulásának két alapvető feltétele volt.

Egyrészt a megfelelő robbanóanyag felfedezése, másrészt olyan szerkezetek kialakítása, amelyekben a robbanóanyag vegyi energiáját megfelelő lövedékhajtó energiává lehet átalakítani. Ez utóbbiak előállításához pedig megfelelő technikai fejlettségre volt szükség.

A robbanóanyag felfedezésére és annak időpontjára vonatkozóan a forrásmunkák annyira ellentmondó adatokat tartalmaznak, hogy csupán annyit lehet biztosan megállapítani, nem tudjuk ki és mikor fedezte fel a lőport. Leggyakoribb feltételezés az, hogy a 13-14. századra tehető a lőpor általános használatbavétele. Ebben az időben a fémmegmunkálás technikai fejlettsége már lehetővé tette a tűzfegyvereknek nagyobb számban való elkészítését.

Kapcsolodó cikkek:

  A sörétes puska fejlődéstörténete
  Elöltöltő puskák
  Hátultöltő puskák
  A mai sörétes puskák
  A sörétes puska részei
  A sörétes töltény leírása
  A vadász öltözködése
  A sörétlövés hatása a vadra
  A sörétlövés oktatása és tanulása

  Összes cikk megjelenítése
Forrás
2009.08.26 12:45

 vissza
é r d e k e s s é g e k
A sörétes puska részei rendeltetésük szerint - egyes műszaki leírásoktól némileg eltérően - négy nagy csoportra oszthatók, melyek a következők. A cső feladata a robbanás erejének hasznosítása és a lövedék repülési irányának meghatározása. A csövön ezért célzó berendezés is található.
f ó r u m
Üdv. Én nem lézeres csodalámpát vettem, hanem egy 1000lumenes taktikai lámpát. Nagyon erős lámpa, sőt túl erős. Szinte  vakítóan világít. Nekem előtte heliátorom volt. Kb. tudja azt a lámpa mint a heli, csak nekem furcsa, hogy fehér fénye van. Még a disznó is teljesen fehér a fényében.  Remélem hozzá tudok szokni. Mondjuk marha sokáig bírja az akksi, főleg, hogy  Litium-ionos. Én biztos, hogy ennyi pénzt nem adnék egy lámpáért, mint amit kérnek a lézeres csodáért. Ezelőtt 15-20 éve is tudtak éjjel vadászni sikeresen, mindenféle csúcsszuper technika nélkül.Üdv.
 
Sziasztok. Érdeklődnék tud e valaki segíteni? Nagy münsterlandit keresek.Köszönettel Gábor.
 
Érdeklődnék : Van _e valakinek imformációja hirdetett lézeres csodalámpákkal kapcsolatban, póbálta -e valaki?
Üdvözletem!
Csizma vásárlás terén érdeklődnék, legfőképp tapasztalatot várok!
Le Chameau Vega/ Le Chameau Vierzon.
Téli hajtásokra/cserkelésekre kellene, de nyáron is lenne használva.
Néztem ezeket a Cseh csizmákat is, de nem tudom, hogy ki bírná-e addig, mint egye Le Chameau.
Valaki tudna nekem ebben segíteni?
30-35e ft körül keresek csizmát a télre.
 
Én végezetűl a legegyszerűbb megoldást javaslom, ami erre a történetre vonatkozik.
 
Kérdést közvetlenű a VPOP-nak kell feltenni, és írásban, pecsételve, aláírva kérni egy állásfoglalást.
 
Majd ennek fényében ténykedni, mert csak ezzel az állásfoglalással lehet védekezni, történjen is bármi.
( mivel az ilyen USA-ból történő magánfelhasználási tűzfegyverbehozatal nem mindennapi jelenség)
Tisztelettel : TAL
Kedves Balázs!
Nemtudhatom, hogy az ön testvére milyen minőségben tartozkodik kint az USA ban.Ha ott fegyvert vásárolhat, akkor érvényes ott tartózkodási engedélyének,érvényes hitelkártyájának, valamint érvényes jogosítványának kell hogy legyen.Ebből kettő a feltétele annak hogy ott szabad emberként fegyvert vásárolhasson.Más a helyzet(egyszerűbb) ha amerikai állampolgár.Ha az USA területének elhagyásakor nincs fent a terroristákat, az USA ra külőnősen veszélyes egyének listáján, illetve nemkövetett el az USA területén bűncselekményt akkor elhozhatja a fegyvert ottani engedély alapján.Itthon pedig a repűlőtéren azonnal jelzi hogy mit hozott, bemutatja a kisérőokmányokat, s a vámhatóságnál leadja a fegyvert további ügyintézésig, amelyet önnel karöltve hajt végre.
Üdv így látatlanúl is
Pataski Szilárd

k é r d é s e k
Üdvözlöm!
 Az EAW oldható szerelék,  30-as gyűrűvel az ár részét képezi. Lőszert nem terveztem hozzá adni,  de mind két kaliberhez pár darabot adhatok.
 Üdv., 
 KJ.
Hali! miért eladó a puska?  mennyi idős?  
 a 45e a legvége?  üdv
Hali! mennyi idős a puska?  miért eladó?  képet kérhetnék e erre az e-mail címre?  üdv
Hali! mennyi idős a puska?  milyen állapotban van?  müszaki meddig érvényes?  üdv
Tisztelt Uram!
 
 Fényképet kérnék a fegyverrol a pistoleros@zoznam.sk címre,  a skype címem is megtalálhato ezzel az email címmel. Evjáratot is szeretném tudni, meg irányárt.
Kerdes : Mikori kiadasu, muszaki erv. kb.km
Jó Estét!
 
 Érdeklődöm,  hogy cserélné e a távcsövet fából készített hőszigetelt nyílászáróra,  bejárati ajtóra,  ablakra,  beltéri ajtóra vagy más faipari termékre. Válaszát köszönöm.
Tisztelt Deák Norbert!
 
 Távcső nélkül 600.000Ft.
Jó Estét!
 
 Érdeklődöm,  hogy a távcsövet cserélné e fából készített hőszigetelt nyílászáróra. Gondolok itt bejárati ajtóra,  ablakra,  beltéri ajtó,  vagy egyéb más faipari termékre. Válaszát előre köszönöm. Tisztelettel.
Tisztelt József, 
 Érdekelne a fegyvere,  ezért azt kérdezném mennyire használt a fegyver. Válaszát előre is köszönöm
÷
Weboldal, programozás, bannerek, logók készítése
÷
Vadászati Információs Portál





Kapcsolat | Partner | Keresőtartalom
Copyright © 2005 - 2010